Tudtam hogy a szívem szárnyalna, s azonnal meggyőzött volna, hogy féktelenül vessem bele magam e csodálatos teremtés lelkébe, életébe. A józan ész viszont -mint örökös ellenfél- megáljt parancsolt. Azonnal beláttam, ha magam mellett szeretném tudni őt, tudnom kell irányítani az érzéseimet.
Visszaemlékezve azt hiszem, ez igazán csodálatos és egyben megmagyarázhatatlan időszaka volt életemnek. Egyre több mindent akartam tudni róla, s türelmetlenül lestem, vajon ő is e rólam? Sokat gondoltam rá: mit csinál, merre jár, biztonságban van-e? Féltem, nehogy bántsa valaki, -s itt most nem csak igazán a testi, hanem a lelki bántásra gondolok- mert annyira törékenynek s érzékenynek ismertem meg őt. Már akkor, fennálló gátjaim ellenére legszívesebben mellette lettem volna, hogy vigyázzak rá! Sokszor beszéltünk, s én kérdezgettem mindenféléről mint valami aggódó 'apa'. Aggódtam, féltettem őt... anélkül hogy tudna róla bármit is.
Sokszor volt, hogy esténként, mikor későig voltunk többesben együtt valamilyen programon, a legnagyobb örömmel vittem haza. Megálltam a házuk kapujában, és jóleső érzéssel engedtem útjára... Tudtam, otthon biztonságban van. Láttam ahogy bemegy a kapun, s én lélekben máris lefektettem, betakargattam és jó éjt csókot adva álomba ringattam.
Nem érezhettem szerelmet, mert az eszem nem engedte, mert volt mellettem valaki, akiről -ahogy az eszem állította- úgy véltem szeretem... Mi hát ez? Próbáltam választ találni arra, hogy pontosan mit érzek, mit érezhetek. Hamarosan rá jöttem mi is ez... Több lett mint barátság, de annak mégis minden szépségével. Nem tudtam másként megfogalmazni mit úgy, hogy ő a testvérem, a húgom. Hamarosan el is mondtam neki mit érzek, s ő csak mosolygott rajta. Nem hitte, vagy talán nem tudta hogy létezhet ilyen kapcsolat. Ezek után már mindig úgy szólítottam: húgi, s ő -még ha csak mosolyogva is- engem úgy: bátyó. Igyekeztem kikérni a véleményét sok dologban, s ő önzetlenül mindig segített.
Furcsa volt számomra hogy ennyire elfogadott, de éreztem, ami köztünk van, a legtisztább, legtermészetesebb érzés ami csak lehet. IGAZÁBÓL TESTVÉREK LETTÜNK. Furcsa, hogy ezt mondom úgy, hogy mindeközben kifelé semmit sem mutattam. Mi ketten tudtuk, de senki más. Ez volt életünk első titka. Nagyon nagy teher, mint a kicsi gyereknek ha valamit nem mondhat el, pedig elszeretné. Szeretné megosztani a világgal, szeretné megosztani minden szembe jövő emberrel ezt a nagyszerű, felemelő csodálatos dolgot.
