Régen kezdődött, mégis oly elevenen él bennem minden pillanata a találkozásainknak, az együtt átélt programoknak. Rendkívüli boldogsággal töltött el ha találkozhattunk. Kivételes helyzetben voltam, ami valószínűleg csak keveseknek adatik meg. Ennyi idő elteltével is úgy emlékszem vissza mint valami isteni ajándékra, hogy "barátként" közelebb kerülhettünk egymáshoz.
Furcsán hathat, valószínű sokakat meg is botránkoztatna, de akkoriban mi a párommal természetesnek vettük a barátságot másokkal. Hibás életfelfogás, de mégis adódhat sok olyan probléma, vagy gátlásoktól megragadt gondolat melyet nem tudunk, vagy nem akarunk megosztani szemtől szemben a másikkal. Ekkor mindig segít egy jó barát. Lassan lassan sülve főve együtt voltunk, hol többen, hol kevesebben. Bárhol jártunk, én csodálattal tekintettem rá, hallgattam ahogy mesélt, figyeltem a mozdulatait. Áthatottak a gondolatai, az életfelfogása. Észre sem vettem, de fokozatosan megismertem őt, s ő engem. Tudtam hogy nagyon titokzatos, s nem szívesen enged 'túl' közel magához senkit, mégis úgy éreztem, már bele látok az érzékeny lelkébe, sejtem, s talán tudom is milyen érzékeny kis világot rejt az álarc, a vastag beton falak.
Sok mindent megtudtam róla, mi mindenen ment keresztül, milyen nehéz gyermekkora volt, s hogy a NAGYBETŰS élet sem kezdődött túl egyszerűen számára. Eközben én is bizalmamba fogadtam őt, és az igazat megvallva kitártam neki a lelkemet. Nem tudom, nem értem, de akkor úgy éreztem, neki elmesélek magamról mindent, tudnia kell ki vagyok. Feltehetnénk a kérdést: miért neki? miért nem a páromnak? ......
A lélekről vagy önismeretről szóló könyvek kivétel nélkül mind bemutatják nekünk, hogy hibásan ugyan, de legtöbben álarcok mögé bújva éljük életünket. Próbáljuk elrejteni igazi énünket, perverzióinkat, hibásnak vélt gondolatainkat, vagy csak egyszerűen megfelelni a körülöttünk lévő emberek elvárásainak. Mindeközben persze elveszítjük önmagunkat s hazudva a külvilágnak, párunknak próbálunk meg egy elvárt képet felállítani magunkról. Úgy véljük mindez szükséges a közös cél eléréséhez, és észre sem vesszük de mindeközben cseppet sem törődünk a másikkal. HISZ MINDEN RENDBEN VAN. Ki beszélne az igazán mély benső fájdalmairól, félelmeiről egy olyasvalakinek, akit vélhetően mindez nem érdekel, csak futva, talán két harapás kenyér közt meghallgatja, majd igenlően tudomásul veszi az elhangzottakat.
Ha van valaki, akihez nem fűz ilyen kapcsolat, csupán kívülálló, de mégis úgy érzed belsődben megmagyarázhatatlanul hogy ő a te védangyalod, neki elmondasz bármit. Elmondod, mert ő nem siet, ő figyel, érdeklődéssel tekint rád, s te ugyanúgy őrá....
Rengeteget beszélgettünk, sétáltunk a Duna-parton tavaszi napfényben, számoltunk csillagokat fűszállal a szánkban hanyatfekve a kertben, telihold fényénél. FONTOSAK LETTÜNK EGYMÁSNAK. Fontosak épp annyira, hogy ne sértsük meg azt a határt ami akkor közöttünk húzódott.
